Asztalos

Egyedi bútor készítés

A Budapesti Bútortrió Kft. 1997 óta foglalkozik egyedi bútor készítéssel. A gyártmányai között csaknem az összes bútorfajta fellelhető, az ülőbútorok kivételével. A vásárlók teljes körű kiszolgálást kapnak, a kívánságaik figyelembevételével: a folyamat a helyszín bejárással indul, tanácsadással, tervezéssel folytatódik, és a bútor kiszállításával és a bútor behelyezésével zárul le. A vállalkozás az egyedi bútorok készítése mellett bútorfelújítást, és dizájner partnerek segítségével bútortervezést is vállal. Magánlakások mellett cégeknek és üzleteknek is készít bútorokat, ügyfelei között szerepelnek többek közt nagykövetségek, a CBA áruházai, számtalan presszó stb.

Konyhabútort csak asztalostól?

Egyszer elérkezettnek láttam a pillanatot, hogy felújítsam a lakásomat, azon belül a konyhát ( legfőképp a feleségem unszolására). A régi konyhabútorunk,  nem mondom, elég lelakott volt, ezért gondoltuk nem felújítjuk, hanem komplett csere lesz.

A mai interaktív világban könnyű helyzetbe vagyunk, hiszen létezik számunkra az internet, ahol rengeteg információt gyűjthetünk be viszonylag rövid idő alatt akár konyhabútor témában is.

Az ismerőseink egyértelműen lebeszéltek a bútorboltos vásárlásról, hiszen teljesen egyedi kivitelben kell gondolkodnunk. A régi bútorunk nem használta ki a helyet teljesen, és egyébként sem találtunk készen megfelelő  elosztású bútort. Szerencsére a családnak már dolgozott egy megbízható, és valóban korrekt bútoros csapat, ezért  választásunk rájuk esett. Eleinte egy kicsit óvatos voltam, de mindjárt az első helyszíni felméréskor pozitívan csalódtam, mert hát nem igazán a korrekt szakemberek idejét éljük most.

Szóval! Kijött egy tervező, aki minden technikai kiállást felmért, rajzolt, ötletelt és végül készített egy 3D-s látványtervet, meg egy árajánlatot.

Az ajánlatot elfogadtuk, és a határidőn belül elkészítette a bútorunkat. A konyha azóta a családom kedvenc helye lett a lakásban, ott mindenki jól érzi magát.

Én nem bántam meg, hogy a készítés mellett döntöttünk! Őket csak ajánlani tudom!

Asztalos és lapszabászat

Elkopott a laminált parketta, karcos lett a konyhai munkalap? Ideje generálozni a lakását! Ebben lesz segítségére a Bakosfa barkácsbolt, ahol egy helyen szerezheti be a barkács alapanyagokat, kéziszerszámokat és kellékeket. Hatalmas, elegáns parketta választék, egyedi igények szerint működő lapszabászat várja a cégnél. Ha sikerült kiválasztania a színt és mintát, akkor a lapszabászaton méretre vágják a munkalapokat, valamint, hogy a tartósságot növeljék, speciális élzáró fóliával látják el őket. Asztalosipari szolgáltatások: Antik bútorok javítása, konyhai és fürdőszoba bútorok tervezése és kivitelezése, irodabútor gyártás és forgalmazás, tetőtér-beépítés valamint térelválasztók kivitelezése. Bakosfa – 1986 óta stabilan az asztalos iparban!