Egyszer elérkezettnek láttam a pillanatot, hogy felújítsam a lakásomat, azon belül a konyhát ( legfőképp a feleségem unszolására). A régi konyhabútorunk,  nem mondom, elég lelakott volt, ezért gondoltuk nem felújítjuk, hanem komplett csere lesz.

A mai interaktív világban könnyű helyzetbe vagyunk, hiszen létezik számunkra az internet, ahol rengeteg információt gyűjthetünk be viszonylag rövid idő alatt akár konyhabútor témában is.

Az ismerőseink egyértelműen lebeszéltek a bútorboltos vásárlásról, hiszen teljesen egyedi kivitelben kell gondolkodnunk. A régi bútorunk nem használta ki a helyet teljesen, és egyébként sem találtunk készen megfelelő  elosztású bútort. Szerencsére a családnak már dolgozott egy megbízható, és valóban korrekt bútoros csapat, ezért  választásunk rájuk esett. Eleinte egy kicsit óvatos voltam, de mindjárt az első helyszíni felméréskor pozitívan csalódtam, mert hát nem igazán a korrekt szakemberek idejét éljük most.

Szóval! Kijött egy tervező, aki minden technikai kiállást felmért, rajzolt, ötletelt és végül készített egy 3D-s látványtervet, meg egy árajánlatot.

Az ajánlatot elfogadtuk, és a határidőn belül elkészítette a bútorunkat. A konyha azóta a családom kedvenc helye lett a lakásban, ott mindenki jól érzi magát.

Én nem bántam meg, hogy a készítés mellett döntöttünk! Őket csak ajánlani tudom!